Az előző heti esőbe torkolló végkimenet után nagy nehezen beleegyeztem, hogy próbáljuk meg még egyszer Boldog Özséb nevével fémjelzett kilátó felfedezését. Az elsőre is kicsit unalmasnak tűnő beton kanyargós nem vonzott annyira, hogy még egy hétvégét rááldozzunk, de meg lettem győzve, így nekiindultunk újra. Kifejezetten tapasztaltnak éreztem magam, mivel már tudtuk, hogy hol kell leparkolni, nem kell táblákat nézni, jelzéseket figyelni, csak menetelni. Hol felfelé, hol kicsit lefelé, de mindenképp lankás úton haladtunk a cél felé. Immáron nem négyen, hanem kedves ismerősökkel, így Zalánnak és Nórinak is volt kellemesebb társasága. Ma nem esett eső, csodaszép őszi napsütéses időt fogtunk ki, így viszonylag lelkesen tudtuk magunk mögött a betonút kanyarulatait, mely a legvégén murvás szakasszá alakul. És lááám, meglett Özséb, a geodéziai toronyból lett kilátó. Mára kapott egy kellemes faburkolatos külsőt a Pilisi Parkerdő Zrt és a Földmérési és Távérzékelési Intézetet jóvoltából.Mintegy 2,5 óra alatt értünk fel, de megérte. A kilátás pazar, és felejthetetlen, a viszonylag tiszta levegőben jó messzire elláttunk. Gyönyörű hegyek, dimb-dombok vettek körül, melyeket szinte fentről figyelhettünk, hisz kb. 780 m magasan voltunk. Lehet szalonnát sütni, és van kerékpár tároló is. A betonút előnye, hogy bringával is könnyen elérhető a kilátó. Egy kis uzsi, rágcsa, szaladgálás, és indultunk is vissza. Hazafelé mindig rövidebb az út, de most azért is volt valóban az, mert a kicsiket babakocsiba és háti hordozóba pakoltuk, így nagyjából felére csökkent a menetidő. És nem elhanyagolandó tény, hogy a gombák, bogarak, és egyéb kistestű élőlények is megúszták a másodszori találkozásunkat.

Ad hoc ötletként jött a vágy egy lustának induló vasárnapon. Csináljunk valamit, menjünk el a pilisi Boldog Özséb kilátóhoz. Mintha már egyáltalán hallottunk volna róla, összeszedtük az összes megmaradt turista kajánkat (2 nyeszlett szendvics meg ropi és keksz maradékok), gyorsan főztünk egy jó adag teát, és már ültünk is be a kocsiba. Csak nagyjából tudtuk, hogy hol is leledzik ez a torony, de előttünk nincs akadály, ha más is megtalálta már, nekünk is meglesz! A pilisszentkereszti Emma étterem parkolójában álltunk meg, ahol a nem elég alapos helyismerettel rendelkező elirányított minket az ellenkező irányba. Végül is csak 10 percet mentünk a közel függőleges meredekségű úton, amikor is a helyi erőktől beszerzett infók alapján visszabaktattunk az eredeti kiindulóponthoz, vagyis az Emma vendéglő parkolójához. Kocsi, gyerekek beköt, indulás tovább. Onnan kb. 10 perc alatt elértük azt a parkolót, ahonnan az a bizonyos beton kanyargós indul, és vezet fel a kilátóhoz. Elindultunk a ZH (zöld háromszög) jelzés mentén. Nyilván gyerekekkel az első kanyarnál inni, a másodiknál enni, a harmadiknál pisilni kellett. Az a biztos tudat nyugtatgatott minket, hogy időnk, mint a tenger. Sebaj, lassacskán ugyan, de haladtunk is, Zalán unalmában gombákat számolt, és láttunk szarvasbogarat meg egy igazi vakondot is. Nóri sajnálta, hogy nem látta, mert ő mindig lemaradt, de biztosítottuk, hogy ha ügyesen tartja a tempót, és egyszerre érünk haza, akkor a kék nadrágos, rózsaszín autós változatot megnézheti a síkképernyőn. Amilyen szépen indult az idő, olyan csúnya lett menet közben, így végül úgy döntöttünk, hogy Özséb nem ér meg annyit, hogy vacakká ázzunk, alapos családi tanácskozást követően visszafordultunk. Kár, hogy nem jelöltük meg az utolsó fát valamivel, de akkor még nem tudtuk, hogy lesz második rész is…